Köszöntő

Tisztelt Olvasó!

Örömmel köszöntöm honlapunkon!
Fertőd, az egykori Süttör és Eszterháza gazdag zenei hagyományok birtokosa.
1769-től, a Muzsikaház felépítésétől 1790-ig, - Pompakedvelő Esterházy Miklós herceg haláláig - Eszterháza lakója volt az utolsó udvari zeneszerző, J. Haydn, aki számos művét írta ott, ahol ma zeneiskola működik. Alapításának éve: 1977.
1983-tól önálló zeneiskola, körzeti feladatokat is ellát.
A közel kétszáz tanuló tizenkét tanszak közül választva tanulhat zene és táncművészeti ágon.
Munkánk során nem feledkezünk meg Kodály Zoltán 1956-ban írt intelmeiről, miszerint "csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország".


Tanáraink, növendékeink rendszeres szereplői városi és a közeli települések rendezvényeinek, ünnepségeinek.
Az elmúlt húsz év alatt többen voltak, akik a fertődi zeneiskola tanulójaként kezdték meg alapfokú tanulmányaikat és azóta zenei pályán tanárként, zenekari muzsikusként, egyházzenészként-kántorként dolgoznak itthon vagy külföldön, illetve még zenei közép, vagy felsőfokú intézmény tanulójaként készülnek hasonló pályára.
Örömteli, hogy növendékeink több énekkar, kamarazenekar és népzenei együttes tagjai.
Mindegyik tanszak eredményesen vesz részt megyei és regionális rendezésű fesztiválokon, zenei versenyeken.
Több országos versenyen is öregbítettük településünk jó hírnevét.

1995-től több hagyományteremtő rendezvény kezdeményezője lett az iskola:

  • Zene Világnapi Hangverseny az Esterházy-kastélyban,

  • Adventi templomi koncert,

  • Előadások országos, nemzetközi szaktekintélyű előadókkal,

  • "Zenetörténeti emlékek a történelmi Magyarországon" elnevezésű zenei tanulmányutak,

  • Emléknap J. Haydn tiszteletére,

  • Pedagógiai Szakmai Nap furulyatanárok (blockflöte) részére.

     

Iskolánk a 2003-2004. jubileumi tanévben J. Haydn nevét vette fel.

Alapvető célkitűzésünk, hogy a művészeti oktatás-nevelés sajátos lehetőségeivel, eszközeivel érzelmileg gazdag, kreatív, kulturált és erkölcsileg emelkedett embereket neveljünk.

Bertha János igazgató