A fertődi Esterházy Pál Alapítvány 2003-ban az alapítvány nevét viselő díj alapítását határozta el.
Az Esterházy Pál Alapítvány kuratóriuma díjat alapított, hivatásszeretettel végzett zenepedagógiai,- a zenéhez kötődő közművelődési munka, esetenként egy életmű elismerésére, amelyet elsősorban Fertődön és Fertődért élő, munkálkodó személy(ek) kaphatnak meg.
A díj kiosztására mindig a Zene Világnapján, október 1-jén kerül sor.
Első ízben 2003-ban.
Első díjazott Fejérvári Benedek, az iskola nyugalmazott igazgatója.
Korábban Mosonmagyaróváron tanárként , vezetőként, majd a körmendi zeneiskola élén végezte szolgálatait.
1974-től a szombathelyi szimfonikus. zenekar. harsona művésze.
1981 óta a fertődi iskola. beosztott tanáraként dolgozott.
Az Éneklő Ifjúság mozgalomban elért kiváló eredményeinek, az énekkari foglalkozásokon szerzett zenei élményeknek köszönhetően a kórustagok, illetve tanulók nagy számban váltak a zeneiskola tanulóivá.
1983-1993-ig igazgató.
Tanárként továbbra is az iskola megbízható munkatársa.
Több évtizedes áldozatos munkájáért, példaértékű pedagógiai életművéért a 2003-ban alapított díjjal mondott köszönetet a kuratórium.
A 2004. év kitüntetettje: Kovács Sándor, a Fertődi Haydn Kórus egykori karnagya.
1923-ban született, Győrött.
Kántori feladatokat látott el a Szent Imre templomban és a Kármelitáknál.
A ’40-es évek közepén kezdte meg hivatását Süttörön, majd Eszterházán tanított.
A Kertészeti Középiskolában is énekkart vezetett, kántor volt.
Alapítója volt a soproni Ped. Énekkkarnak.
1963-tól a soproni zeneiskola tanára, ahol igazgatóként is dolgozott.
1972-től az Óvónőképző Intézet tanára, majd a zenei tanszék vezetője.
1989-től nyugdíjas.
1957-ben alakult, alapító karnagya Somlai András volt.
Tagjai zenét szerető helyi és a környező falvak lakóiból toborzódtak, többségük a Kísérleti Gazdaságban dolgozott.
A kórus első nagyszabású hangversenyét, ugyancsak Fertődön 1959 szeptemberében adta, Haydn halálának 150 éves évfordulója alkalmából.
Az Esterházy kastély udvarán a soproni Pedagógus Kórussal és a Győri Filharmónikus Zenekarral Haydn Évszakok című oratóriumát énekelte. A nemzetközi jelentőségű eseményről, és a Fertődi Haydn Kórus kiváló szerepléséről szinte minden hazai napilap, valamint több külföldi újság is tudósított.
1960-ban a Haydn Kórus alapítókarnagyának, Somlai Andrásnak kérésére vette át a Haydn Kórus vezetését, melynek 12 éven át, megszűnéséig volt vezetője.
Heti 2-3 alkalommal télen-nyáron ingázott Sopronból Fertődre próbákat tartani „szívesen, sok örömet lelvén a lelkes társasággal való közös munkákban”-ahogy visszaemlékezésében Sanyi bácsi fogalmaz.
Három alakalommal is felléptek a budapesti Zeneakadémián.
1961-ben Vásárhelyi Zoltán, - nemzetközi hírű karnagy - a Zeneművészeti Főiskola karvezetés professzora hallgatta meg a Haydn Kórust, és minősítette úgy, hogy azon kiválasztottak között lehetett, akik bemutatót tarthattak az első debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen induló külföldi kórusoknak.
Ugyanebben az évben adták első önálló hangversenyüket Sopronban.
1961 után 1963 decemberében Budapesten, a Zeneakadémián léptek fel Pécsi Sebestyén orgonaművész hangversenyének közreműködőjeként.
1966-ban Rostockba utaztak, és tíznapos koncertkörutat tettek a tengerparton.
1968-ban ismét nagy feladatra vállalkozott a kórus. Egy esztendei szorgos munkával – sok-sok önként és szívesen vállalt külön próbával – megtanulta Haydn Harmónia miséjét.
A bemutató 1969-ben volt a kastély zenetermében, de elhangzott a mű Sopronban, Szombathelyen, Győrben, az Országos Filharmónia szervezésében, sőt Budapesten a Zeneakadémián, majd a Halászbástyán is. A sajtó egybehangzóan méltatta a koncertet.
1972-ben a grazi közönség tapsolt a sikerrel fellépő Haydn Kórusnak, több osztrák lap fényképeket, interjút közölve emlékezett az ünnepi estre.
Ugyanebben az évben ünnepelte a Haydn Kórus fennállásának 15. évfordulóját, már a kitüntető „Kiváló Együttes” cím birtokosaként.
A rádió is készített felvételt erről az eseményről.
A kórus feladatának tekintette a Haydn-kultusz ápolását, ezért minden évben megrendezték a Fertődi Zenei Napokat, melyekre rangos előadókat: énekeseket, hangszeres szólistákat, kórusokat hívtak meg.
Amikor az Országos Fertődi Zenei Tábor gondolata felvetődött, a Haydn Kórus örömmel állt a jó ügy mellé. Jancsovics Antal karmester írta:
„… a tagok féltő szeretetétől és figyelmétől kísérve indult a tábor munkája. Mindenütt szeretettel köszöntötték a fiatalokat, koncertjeiken állandó hallgatóságot jelentettek…”
Szomorú tény, hogy a kórus további működése az ausztriai hangverseny után lehetetlenné vált, ezért a karnagyi munkáról Kovács Sándor lemondott, a fertődi Haydn Kórus pedig feloszlott.
A kórus elvitathatatlan érdemeket szerzett a fertődi hangszeroktatás megszervezésében, amely a későbbi zeneiskola létesítésének alapját jelentette.
Az elmúlt húsz év alatt sorra meghiúsultak azok a próbálkozások, amelyek az egykor híres fertődi Haydn Kórus feltámasztását szorgalmazták.
Hiánya ma is kiáltó űrt jelent, csak múlt időben beszélhetünk róla…
Ahogy Nagy Alpár az 1991-ben rendezett fertődi Haydn Kórus emlékkiállításról szóló írásának címét megfogalmazta: „volt egyszer egy Haydn Kórus…”
Az alapítvány kuratóriuma nevében, az Esterházy-kastély dísztermében Borsné Sólyomfi Mária titkár és Bertha János elnök hálás szavakkal, jó egészséget, békés napokat kívánva adta át a díjat.
______________________________________________________________________________________________________________________________
2010-ben a díjat Szekendy Tamás zongora, csembaló és orgonaművész kapta. (Képek a galériában.)
Szekendy Tamás (1961) játékát gyakran hallhatja a közönség Sopronban, ahol tizenhárom éves kora óta a Szent Mihály-templom orgonistája, a fertődi Esterházy-kastélyban vagy templomi koncerteken, az ország és Európa rangos hangversenytermeiben, rádióban, hangfelvételeken.
„Kiskorombanmindig hangszereket kaptam ajándékba, így akaratlanul is megragadott a zene világa” – nyilatkozta egy alkalommal. Kilencéves korában kezdett zongorázni.Hálával emlékezik Nagy Alpár tanár úrra és Ferencz Éva zongoratanárnőre, akik segítették a zenei pályán való elindulásban.A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzését követően ösztöndíjjal a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban kapott művészdiplomát. A rendszeres hangversenyezés mellett Szekendy Tamás a mai napig is tanít a szombathelyi művészeti szakközépiskolában. Szólistaként és a szombathelyi Capella Savaria Régizene Együttes, az Authentic Quartet tagjaként is a billentyűs hangszerek elismert művészeként ismerik világszerte. Közel hetven, köztük több díjnyertes lemez jelzi közös munkálkodásuk sikerét.
Több szólólemezt is készített, főként barokk szerzők orgonaműveiből.
Fertődön mindkét templom orgonáján több alkalommal is adott koncertet.
Ünnepi fellépője volt Fertődön a millennium tiszteletére rendezett ünnepségsorozatnak.
Számtalan alkalommal játszott a zeneiskola tanárainak, növendékeinek.
A J. Haydn Zeneiskola furulya-tanszaka által kiadott mindkét Cd lemez (Reneszánsz és barokk kamarazene-2003., Furulyamuzsika-2010) continuoját ő látta el.
A zeneiskola felkérésére Ő avatta fel az eszterházi templom új mechanikus orgonáját, illetve a zeneiskola flamand csembalóját is.
A tavalyi Haydn-emlékévben részese volt a süttöri templomban tartott nagy ünnepi hangversenynek, ahol az egykori Fertődi Haydn Kórus tagjaival együtt, többek között a Kis orgonamise szólistájaként csodálhattuk játékát.
Munkálkodását, közreműködéseit mindig a legnagyobb segítőkészség, szerénység jellemezte, amely mindig a ritkán tapasztalható maximális zenei tudással és igényességgel párosult.
Hivatásszeretettel végzett művészeti, zenepedagógiai tevékenységéért, Fertőd zenei életéért hosszú évtizedeken át tartó munkálkodása jutalmául, a zeneiskola munkájának (tanulók versenyeken és lemezfelvételeken való csembaló-kíséretének ellátása) hathatós támogatásáért 2010-ben Szekendy Tamás művész úr a díj kitüntetettje.
___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
2017 október 2-án negyedik alkalommal nyújtjuk át a díjat, Nagy Edit szobrászművész kisplasztikáját és a díszoklevelet.
A kitüntetést az alapítvány kuratóriuma néhai dr. Somlai András kántortanítónak, ének-zenetanárnak, a Fertődi Haydn Kórus alapítókarnagyának posztumusz adományozzuk.
Dr. Somlai András
(1921. május 15.-1975. május 29.)
1921. május 15-én Kapuvár-Gartán született, alapfokú iskoláit szülővárosában végezte.
1942 - tanítói és kántori képesítést szerzett Kőszegen
A II. világháború alatt katonaként Budapesten sebesült meg, ahonnan elhurcolták a Szovjetunióba.
1948 - közepén tért haza a hadifogságból.
1948-49 - Hövejen tanító, kántor.
1949-50 - Fertődön tanító, iskolai kórust szervezett.
1950 - házasságot kötött, felesége Hadarits Margit tanár.
1951-52 - hivatalból áthelyezték Fertőrákosra, iskolai kórust szervezett.
1952 - megszületett első gyermeke: Márta.
Saját kérésére áthelyezték Kópházára, iskolai és férfi daloskört alapított, horvát dalokat gyűjtött, kultúrotthont vezetett.
1955 - ének-zene tanári képesítést szerzett Budapesten.
1956 - vállalta a kópházi Nemzeti Bizottság vezetését, ezzel segítve a község nyugalmának megőrzését.
1957 - a forradalom alatti szerepvállalásért felelősségre vonták. (fizikai bántalmazás, később szabadságelvonás)
Megszületett második gyermeke: András.
Sopronba költözött, ahol nem kapott állást. Elhatározta, hogy munkájával fog bizonyítani. A zene elkötelezettje.
Szeptemberben énektanár Fertődön, J. Haydn halálának 150 éves jubileuma alkalmára szervezte és alapította a Fertődi Haydn Kórust.
1959 - Megyei Dalostalálkozót szervezett, melyet május 31-én rendeztek meg.
Meghívta Kodály Zoltánt, aki a szereplő kórusok részvételével a Magyarokhoz című művet vezényelte.
1959. szeptember 20.
J. Haydn Az Évszakok című oratóriumot közösen adták elő: a Fertődi Haydn Kórus,
Soproni Pedagógus Énekkar, és a Győri Filharmonikus Zenekar.
1959-60 - hangversenyek a Zeneakadémián, Győrben, kórustalálkozókon.
A Soproni Zeneiskola tanáraként segítette a fertődi zenei képzés elindítását.
1960 - végén lemondott a kórusvezetésről Fertődön.
A Soproni Óvónőképző Intézet tanára.
1961-66 - a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen pszichológia-pedagógia szakos diplomát szerzett.
1962-66 - a soproni Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar karnagya, kórustalálkozót rendeztek, énekkari rendezvényeken vettek részt.
1967 - doktori fokozatot szerezett pszichológiából.
1969-71 - fiúkórust szervezett Sopronban.
1971. február 1-től a Budapesti Tanítóképző Főiskola tanára lett.
1975. május 29-én hunyt el Budapesten.
Hivatásszeretettel végzett művészeti, zenepedagógiai tevékenységéért, Fertőd zenei, kulturális életéért,
a J. Haydn-kultusz megteremtésének elindításáért végzett munkájáért 2017-ben Dr. SOMLAI ANDRÁS A DÍJ KITÜNTETETTJE.
A díjat özvegye, dr. Somlai Andrásné vette át.
_____________________________________________________________________________________________________________________________________
Zambó Istvánné, sz. Piacsek Erzsébet
(Sopron, 1960. december 08.)
2023-ban a díjat a kuratórium Zambó Istvánné, sz. Piacsek Erzsébet tanárnőnek ítélte.
Átadására a Zene Világnapja tiszteletére rendezett hangversenyen az Esterházy-kastély Marionettszínházában került sor.
Az általános-, majd középiskolai tanulmányai után a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán diplomázott Pécsett, 1983-ban, magyar – ének – zene szakon.
Pályáját a mosonmagyaróvári Bartók Béla Zenei Általános Iskolában kezdte, ahol nagy lelkesedéssel tanította az énektagozatos gyerekeket.
Ez a lelkesedés és szakmaszeretet a mai napig jelen van munkájában.
-1985 óta a hegykői Általános Iskolában dolgozik főállásban, tanárként, igazgatóként, ének-zene és szolfézs tanárként. (2023-ban nyugállományba vonulva tanárként folytatja munkáját.)
-1992-től folyamatosan vezeti a hegykői iskola Bolla Géza Gyermekkórusát. A kórus névadó díszhangversenyét 1997-ben tartották.
Karnagyi munkásságát vastag kórusnaplók, elismerő oklevelek, minősítő diplomák bizonyítják, hang és képfelvételek, sajtóhírek őrzik.
-1992-től tanára az akkor még Fertődi Zeneiskolának, ma J. Haydn AMI, Zeneiskola.
A Hegykőn létesített zeneiskolai kihelyezett osztályokban, mai szóval élve, telephelyen túlnyomórészt Ő, Zambó Istávánné Piacsek Erzsébet tanította az utánpótlást biztosító előképzősöket. Neki köszönhetjük a kiválóan felkészített, Hegykőről (Fertőhomok, Hidegség, …) érkező hangszeres utánpótlást. Közülük többen a zenei pályát választották hivatásul.
-2003-ban Hegykő Község Önkormányzata „Hegykő Községért” – díjjal tüntette ki „Hegykő jó hírnevének öregbítéséért, a dalos hagyományok megőrzéséért és méltó folytatásáért végzett tevékenységének elismeréseként”.
-2005-ben a Győr – Moson – Sopron Megye közművelődéséért végzett munkájáért „Dr. Kovács Pál”- díjat kapott a megyei közgyűléstől.
-2009-ben a XII. Dalos-hegyi kórustalálkozó alkalmából, a sok éves lelkes közreműködésért „Győr-Moson-Sopron megyéért” emlékérmet adományozta a megyei közgyűlés.
Karnagyi munkájáról néhány adat:
-Bolla Géza Gyermekkar: 2010: erdélyi (Szentegyháza) zenei fesztivál.
-2011: Mosonmagyaróvár, arany oklevél (KÓTA - minősítés).
-2012: erdélyi (Szentegyháza) zenei fesztiválon lépett fel,
-2013: nemzetközi ezüst oklevél, Bp.
-2013: Mosonmagyaróvár, arany oklevél (KÓTA - minősítés).
-2014: Szentegyháza (Erdély) zenei fesztivál.
-2014: Lébényben arany oklevél diplomával (KÓTA - minősítés).
-2015: Halászi, arany oklevél diplomával (KÓTA - minősítés).
-2016: Mosonmagyaróvár, arany oklevél (KÓTA minősítés).
-2016: Bécs, „F.Schubert” nemzetközi kórusverseny, ezüst minősítés.
-2017: Hegykő, arany oklevél (KÓTA –minősítés).
2017: Szentegyháza (Erdély) zenei fesztivál.
Igazgatói munkája mellett 2015-ben mesterpedagógusi címet kapott.
Rendszeresen részt vett az iskolánkban rendezett zenei programokon, hangversenyeken, rendezvényeken.
A díj odaítélésének rövid indoklása Zambó Istvánné esetében így szól:
Hivatásszeretettel végzett művészeti, zenepedagógiai tevékenységéért, a zeneiskola munkájának támogatásáért 2023-ban ZAMBÓ ISTVÁNNÉ PIACSEK ERZSÉBET A DÍJ KITÜNTETETTJE.
A kurartórium nevében: Bertha János elnök
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________